5D ultrahang
MammBa PróBa - Terméktesztek, Szolgáltatások Kismamáknak

Kipróbáltam!: Genetikai 5D-s ultrahang vizsgálat

Az ultrahang vizsgálatok fontossága nem is vitatott a terhességek során, szerintem csodálatos dolog, hogy a technika már olyan fejlett, hogy lehetőségünk van a babánk „megismerésére” már a 9 hónap alatt. A folyamatos kísérletezések segítségével a hagyományos 2 dimenziós felvételek után elérkezett a 3, 4 majd idéntől az 5 dimenziós ultrahangfelvételek ideje is. De mit is takar pontosan az 5 dimenzió? Miben más az eddigieknél? Így a harmadik babánkat várva ki tudtam próbálni az 5D-s ultrahang vizsgálatot is, és hogy milyen élmény volt?…olvassatok tovább!

Először is, mi ez a sok „D”?

Mindenféle tudományos magyarázat nélkül elmondom, hogy mit jelentenek ezek a dimenziók:

2D: ez a hagyományos fekete-fehér kép, amit láthattok a klasszikus hasi és hüvelyi ultrahang felvételeken és általában erről is adnak a szonográfusok (az UH vizsgálatot végző szakember vagy orvos) kinyomtatott képet. Ez az, amin el kell magyarázni mindenkinek, hogy pontosan mi látható a képen! 🙂 Maga a két dimenzió pedig azt jelenti, hogy a magzatról egy metszet, azaz a sík kép jelenik meg.

2D kórházi ultrahang

3D: aki volt már 3D-s UH vizsgálaton, az tudja, hogy a szonográfus ugyanúgy a fekete-fehér, azaz 2D-s nézeten ellenőrzi a baba méreteit, fontos szerveit és bizonyos pillanatokban átvált egy-egy 3D-s képre, amikor barnás árnyalatban látható a babáról megállított kép, ekkor kirajzolódnak az arcvonásai (főleg ha a terhesség 30. hete után mentek el), jól láthatóak az ujjacskái, fülei, nemi szerve; vagyis éppen ami az adott, megállított fotón felfedezhető. Itt már az Apukák és a rokonok is könnyebben felismerik, hogy mit látnak a képen és általában meg tudják különböztetni, hogy a gyereknek melyik a feje és a pocakja. 🙂 A 3D-ben a magzat tehát térben is látszódik.

3D ultrahang

Én 3D-s vizsgálaton először 2011-ben, majd 2013-ban voltam az első két gyerekemmel, mindkettővel kb. a terhesség 28-30. hetében jártam. A nemüket már tudtuk, így az nem volt meglepetés. Fridánál, az első gyermekünknél még minden újdonság volt, ezért ott nem tudtuk mire számítsunk, csak az ismerősök mondták, hogy nagyon nagy élmény, hiszen ha mutatja magát, akkor jól felismerhetőek a vonásai. A vizsgálat akkor nekem nem volt túl kellemes élmény, mert a baba nem akart a szonográfus irányítása alá kerülni, ezért folyamatosan a hasamat nyomogatta, meg kopogtatta, ami egy idő után már kellemetlen volt, alig vártam, hogy vége legyen. Végül sikerült azért néhány jó képet kapnunk Fridáról és tényleg(!) úgy nézett ki a születésekor, mint ahogy a felvételen.

Másodszor kicsit félve mentem el, mert szerettük volna, hogy a kisfiúnkról, Kánról is legyenek 3D-s képek („ha már az elsőről van” alapon), de akkor nagyon kellemes volt a vizsgálat és jó élményeim voltak közben. Kán pedig már láthatóan akkor „tiszta Apja” volt! 🙂

És eltelt azóta 2 év, a technika tovább fejlődött, újabb UH-s dimenziók jelentek meg:

4D: ennél a vizsgálatnál szintén a 2D-s nézet az alap és itt is meg tud állítani a szakember egy-egy képet, ami aztán 3D-s nézetben látható. Ezt tulajdonképpen a 3D-s vizsgálatot végző géppel végzik, csak a képek felbontása sokkal jobb, precízebb, tisztábban kivehetők a baba vonásai. Maga a 4. dimenzió az idő, vagyis a magzat azonos időben történő mozgását látjuk 3D-ben.

Erre az UH-ra akartam bejelentkezni most, a harmadik babánkat várva, de kiderült, hogy idén januártól már van lehetőség az országban két helyen is az 5D-s ultrahang vizsgálatra…

És ez az 5D-s ultrahang miben más?

5D ultrahang

A vizsgálat maga ugyanúgy történik, mint az eddigiek: 30 perces, halk zene szól a háttérben, a szonográfus a fekete-fehér 2D-s képen nézi a babát és átvált a 3D-s nézetre…CSAK…és itt jön az „AHA-élmény”: a 3D-s nézet nemcsak egy megállított 2D-s fotó 3D-s változata, hanem élő nézet, azaz olyan, mintha 3D-s filmet néznénk a babáról. Folyamatosan ebben a dimenzióban tudjuk nyomon követni a bébi minden mozdulatát, grimaszát, ficánkolását ráadásul nagyon jó felbontásban. Aztán egyszer csak a szonográfus megnyom egy gombot, ad egy 3D-s filmnézésre alkalmas szemüveget, és megállít egy 3D-s képet a babáról, amit úgy tudunk megnézni, mintha egy IMAX filmet állítanánk meg.

5D ultrahang

Szóval az 5D-s felvételek nagyon élesek, minden kivehető a babáról rajtuk (tényleg nem kell elmagyarázni, hogy mit láthatunk) és a szépségük mellett a szakemberek sokkal pontosabb méreteket is kapnak a babáról, mert ne feledkezzünk meg arról, hogy az UH vizsgálatok célja elsősorban ez. A képek nem a 3 illetve 4D-n ismert sárga-fekete képek, hanem valósághűek, rózsaszínes árnyalatúak.

Kinek ajánlott az 5D-s vizsgálat?

Mindenkinek, aki szeretne a babájáról/babáiról nagyon jó minőségű felvételeket, pontos méreteket, genetikai adatokat kapni és nem zavarja, hogy a születés előtt megtudja a babája nemét (nagy valószínűséggel már a 12-13. héttől látható ez ennek a gépnek a segítségével!).

További előnyök:

– Az esetleges rendellenességek már a 12. héttől kiszűrhetőek a precíz képeknek közönhetően

– A terhesség alatt hazánkban kötelező négy UH-vizsgálatot is el lehet végeztetni ezen az 5D-s gépen (Medison A30 típusú)

– tényleg időpontra mehetünk (ellenben a legtöbb kórházzal, ahol az időpont csak egy jól hangzó fogalom), több gyerekes Anyukáknál ez jó, hiszen pontosan kiszámítható mettől meddig leszünk ott akár a másik gyerekkel is

– fél órán keresztül csak velünk foglalkozik a szakember és lehet tőle kérdezni is közben

– kényelmes, tágas térben történik a vizsgálat (akár 2-3 hozzátartozó is elfér rajtunk kívül a vizsgálóban)

–  nem érezhető a „futószalag” érzés, hiszen nekünk Anyukáknak az UH vizsgálatok nagyon fontosak, jó érzés, ha hosszabban láthatjuk a bennünk mozgó pici életeket

–  kapunk egy magzati áttekintést lelettel, két darab nagyon éles, az általunk választott 3D-s fotót kinyomtatva a vizsgálat végén és az UH-ról készült teljes felvételt DVD-n (amit 3D-s tévén is nézhetünk)

– a 3D információt képes a készülék eltárolni és továbbküldeni (pl. vidéki kórházba), tehát a jelenlétünk nélkül is kielemezhető a vizsgálat (amennyiben ez szükséges)

Mikor érdemes elmenni az 5D-s UH-ra?

Baráth Zsuzsa FMF ultrahangspecialista azt ajánlja, hogy aki nem mind a négy UH vizsgálatot 5D-s készüléken végezteti, hanem csak egy jó minőségű felvételt szeretne a bébijéről, akkor a terhessége következő heteiben jelentkezzen:

–  ha a babát egyben szeretnénk látni a felvételeken (azaz még ráfér egy képre, mert nem olyan hosszú), akkor a terhesség 16-18. hetében érdemes elmenni

5D ultrahang

– ha a baba arcvonásaira vagyunk inkább kíváncsiak, akkor a terhesség 30. hetétől érdemes időpontot kérni

Személyes élményeim az 5D-ről…

Az első két gyerekemmel a 3D-s vizsgálatokon a terhességem utolsó trimeszterében voltam, tehát az arcukat egészen jól lehetett látni, az 5D-s UH-ra viszont a 16. hétben mentünk el, mert már nagyon kíváncsi voltam a nemére, ugyanis nagyon kislányt éreztem (tán ennyire még egyik babánál sem voltam biztos a nemében).

Európában sincs sok, de az országban jelenleg 2 db 5D-s gép található. Én a két budapesti helyszínből a Hepinet Kárpát utcában található Kleopátra ház rendelőjébe jelentkeztem be, nekem szerencsém volt, mert 1 héttel későbbre, tehát pont a 16. hetemen már kaptam is időpontot (azóta, ahogy egyre nő az 5D népszerűsége, tovább tart a várakozási idő!).

5D ultrahang 5D ultrahang

A férjemen kívül a babakocsis kisfiam Kán is velünk jött és nagy izgalommal kommentálta végig a fél órás vizsgálatot 🙂 Kicsit tartottam tőle, hogy a baba nemén kívül igazából sokat nem fogunk látni még az arcából, mert hát olyan pici, de ez nem igaz! Olyan jó minőségben ment végig a vizsgálat, hogy teljesen jól látható a bébi arca már ennyi idősen is. Helyettem beszéljenek a képek:

5D ultrahang 5D ultrahang

Az ultrahangspecialista hölgy Baráth Zsuzsa nagyon kedves volt, folyamatosan mondta, hogy mit látunk (bár ez egyértelmű volt, mert tényleg kivehető minden), néhányszor felvettünk a 3D-s szemüveget is, a babáról kimerevített képekhez (már csak a kukoricát és a kólát hiányoltam). Éva közben elmondta, hogy nagyon sok külföldön élő magyar várandós Anyuka is eljön erre a vizsgálatra, mert vagy nem is csinálnak, vagy nagyon drága elvégeztetni ilyen minőségű UH-s vizsgálatokat.

És hát a baba neme, meg az én megérzésem…

Ahogy Zsuzsa bekapcsolta a monitort és megjelent a baba, rögtön megkérdezte, hogy tudni szeretnénk-e a nemét, amire persze igent mondtunk, meg azt is hogy lány lesz szerintünk; rögtön megjelent a képen egy kisfiúkra utaló jellegzetesség.. . :):) hát ennyit a megérzéseimről!

 

A vizsgálat ára: 15 900 Ft (ikreknél 17 900 Ft)

Nyitva tartás: H-P 12-20 óráig, szombaton 10-18 óráig

Időpontkérés: +36 30 83 38 300 (bejelentkezés non-stop, szombaton és vasárnap is)

Helyszín: Budapest, XIII. kerület, Kárpát utca 9. V/6. (Kleopátra ház)

További információ: http://www.5dultrahang.hu/

(Mivel a MammBa PróBa olyan termékek, szolgáltatások tesztelésére jött létre, amelyek babáknak, mamáknak, kismamáknak készülnek és a fő szempont, hogy praktikusak legyenek, ezért ez alapján végzem a teszteket. Az általam bemutatott termék vagy szolgáltatás értékelése a saját véleményem, észrevételeim alapján készült!)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*