Mostanság gyakran megkapom ezt a kérdést és próbálok minél rövidebb választ adni rá, de azért azon kívül, hogy a kislányom, Frida megszületésével kezdtem el figyelni, praktikákat kitalálni a babaöltöztetéssel kapcsolatban, azért van még néhány előzmény.
A második gyermekem megszületésével teljesen más dolgokra lettem figyelmes már a kórházban is. Feltűnt, hogy a köldökápolás/szoptatás/pelenkázás hármasán kívül a Kismamák – főleg az első gyermekesek – nem kapnak segítséget a baba öltöztetésével kapcsolatosan. Pedig ez szintén napi rutinfeladat lesz majd otthon, és nem is olyan egyszerű az öltöztetése és vetkőztetése a kezdetben még mozogni nem tudó, síró újszülöttnek. A kórházban töltött három napban folyamatosan hallottam az Anyukák aggodalmait, hogy vajon fázik-e a gyerek, mennyire kell felöltöztetni a hazamenetelhez, mekkora ruha lehet most jó a babára, hogyan kell ráadni a cseppet sem praktikus alul zárt „kincstári” rugdalózót. Ezért összeszedtem 5 jótanácsot a baba öltöztetésével kapcsolatosan, amit már a kórházban alkalmazhattok!
A hétvégén nagy munkában voltam: volt néhány praktikus gyerekruha és kiegészítő-ötletem és ezeket valósítottam meg. Szerintem minden szülőnek fontos, hogy a gyerekekre olyan ruhákat adjunk, amelyek amellett, hogy minőségűek, jól néznek ki, de praktikusak is. Ez alatt azt értem például, hogy a nadrág nem szoros, állítható a hossza; a szoknya elég hosszú – így a mászó babáknak sem lóg ki a pelus:) – és a dereka szintén nem szoros; a hajcsat kislányoknak pedig nem csúszik ki állandóan a vékonyszálú babahajból. Ezek alapján a következő ruhákat, kiegészítőket készítettem: