Baba öltöztetése nyáron, Kisgyerekek öltöztetése, Programok a babával és a kisgyerekkel

Milyen ruhát adjak a babára, kisgyerekre kánikulában?

Baba és kisgyerek öltöztetése a hőségben
Végre elérkezett a várva várt igazi nyár, de a hőséget elviselni felnőttként sem könnyű, a gyerekeknek pedig még nehezebb. Ilyenkor sokkal nyűgösebbek és a még nem beszélő babák nem is tudják elmondani, hogy mit szeretnének ebben a helyzetben, ezért nekünk szülőknek kell próbálkozni. Gyakran elég annyi csak, hogy a peluson kívül nem adunk rájuk más ruhát és máris jobban alszanak napközben. De éjszaka nem fáznak meg pizsama nélkül? És ha napközben kint játszik a kisgyerek, akkor mit adjak rá? Babák és kisgyerekek öltöztetése a nyári hőségben, a lakásban és a szabadban. Erről olvashattok a következőkben.

“Milyen ruhát adjak a babára, kisgyerekre kánikulában?” A teljes bejegyzés megtekintése

Baba öltöztetése évszakok szerint, Baba öltöztetése nyáron

Hogyan öltöztessük a babát nyáron a lakásban és a szabadban?

Még csak május vége van, de már megtapasztalhattuk az igazi nyári meleget. Persze, nekünk felnőtteknek könnyű a hőségben: fürdőruhát veszünk és víz közelbe megyünk, bekapcsoljuk a légkondit, iszunk egy jó hideg üdítőt. A babával már ezeket nem lehet megcsinálni – kivéve a fürdőruhás részt, ezért olvashattok most a babafürdőruhákról is 🙂. De mégis mennyi ruhát kell a bébire adni nyáron bent a lakásban és kint a szabadban?

“Hogyan öltöztessük a babát nyáron a lakásban és a szabadban?” A teljes bejegyzés megtekintése