A legtöbbünknek még felnőtt korában is megvannak a kisgyerekként bevett alvási szokásai: kispárna, nagypárna, párna nélküli alvás, a takaró gombjai a lábnál legyenek, csak a gomb nélküli ágynemű a jó, alvóka…és még sorolhatnám. Ezek leginkább onnan erednek, hogy a szüleink annak idején milyen szokást követtek és mit adtak nekünk alváshoz. Már a pici babáknak is vásárolunk takarót, ágyneműt, komplett garnitúrát, nemcsak a nagyobb gyerekeknek. De mire van tényleg szükség a gyerkőcöknek az alváshoz (a fáradtságon és a fekvőhelyen kívül!;))?
Ágynemű babáknak
Amire biztosan szüksége lesz egy újszülöttnek, az egy nyugodt fekvőhely. A bölcső és a kiságy a zártsága miatt nyújt biztonságot és az anyaméh érzetét adja vissza a bébinek. Nagyon fontos a jó minőségű matrac (pl. kókuszmatrac) megvásárlása, erre tényleg érdemes költeni. A matracok általában mosható huzattal vannak bevonva, ezen felül célszerű egy matracvédőt is rátenni, hiszen kezdetben – főleg kevesebb ruhában alvó tavaszi, nyári babáknál – könnyen átázhat majd a pizsama és aztán a matrac is. Később pedig a nyálzás miatt praktikus, hason alvó gyerekeknél különösen ajánlom a használatát! (2in1 megoldás: a vízzáró réteggel bevont védőlepedő használata).
A lepedő a matrac méretének megfelelő és gumis legyen, mert így kevésbé csúszkál majd a baba alatt, főleg ha már mozog. Mindenképp a 100% pamutból vagy organikus pamutból készültet vásároljátok – ezek alaktartóak és nem bolyhosodnak olyan könnyen – és szükség lesz legalább 2 darabra. Ajánlom a fehér vagy a világos színű darabok beszerzését, mert ezeket könnyebb tisztítani.
Szakemberek szerint a gyerekeknek 3 éves korukig nincs szükségük sem lapos, sem pedig magasabb párnára. Itt jön az viszont, hogy nekünk szülőknek, milyen szokásaink alakultak ki. Én tettem egy vékony párnát (kb. 1 cm vastag) a lányom feje alá, mert varrtam rá egy egyedi, a kutyusunk sziluettjét hímezve ábrázoló párnahuzatot és szerettem volna, hogy ezen aludjon. Azóta is ezt a kispárnát használja, persze készültek rá újabb huzatok is!:) Eleinte a babáknak – kb. fél éves korukig – elég a textilpelenka is a fejük alá, később meg lehet próbálni a vékony párnát, amikor már nagyobb a gyerkőc, akkor már lehet hogy önállóan kér egy kispárnát, de lehet, hogy nem. Szerintem érdemes kipróbálnotok fél éves kor után a vékony párnát, aztán kiderül, hogy elfogadja-e vagy sem.
A takaró tavaszi és nyári babáknál legyen egy vékonyabb pamut, kb. 1x1m-es, mosható babatakaró, ebből érdemes három darabot beszerezni: kettőt otthonra, egyet pedig a sétákhoz. Kezdetben a még keveset mozgó baba nem fogja magáról lerúgni, később a hűvösebb éjszakáknál pedig érdemes kiegészíteni hálózsák használatával.
Télen pedig a vastagabb babapaplanokat (kb. 90×130 cm) ajánlom, amelyekre vásároljatok paplanhuzatot is, a legpraktikusabb a cipzáras záródású.
Gyakran árulják a baba ágyneműket szettekben, amelyeknek része a baldachin és a rácsvédő is. Az első baba születésekor sokan meg is vásárolják a teljes garnitúrát, de ezek nem égetően szükségesek, később be lehet szerezni őket külön is, ha tényleg kellenek. A rácsvédőt akkor ajánlom már az elején is, ha a kiságy hűvösebb falhoz van tolva, aztán kb. fél éves kortól lesz majd funkciója, amikor a baba már elkezd intenzívebben mozogni és beütheti a fejét a kemény kiságyba. A rácsvédőből érdemes olyan hosszút vásárolni, ami csak a kiságy fejrészét védi körben – nem szükséges az egész gyerekágyat körbekeríteni vele – és a magassága a matrac és a kiságy teteje közti távolság. Baldachin vásárlása akkor célszerű, ha a baba nem külön szobában alszik, hanem egy helyiségben a tesóval vagy a szülőkkel, mert ezzel egy meghittebb, nyugodtabb környezetet lehet teremteni a számára a napközbeni alvásoknál is. Ne felejtsétek el, hogy a baldachinhoz nem szokták árulni a baldachint tartó vasat, ezt külön meg kell vásárolni!
Ágynemű kisgyerekeknek
Amíg kiságyban alszik a gyerek, általában a baba méretű ágyneműket szokták használni a szülők. A nagyágyba szoktatással viszont nagyobb ágynemű is társul. Ilyenkor már vannak kedvenc figurák, mesehősök, ezért az ágyneműhuzatokon is gyakran visszaköszönnek ezek.
Lepedőnek érdemes a vízzáró réteggel bevont gumis lepedőt választani és azt az ágy matracára helyezni – főleg, ha a szobatisztaságra szoktatás ideje van. A párna használata itt is a szülőn és a gyerek igényein múlik, de érdemes laposabb, kb. 40×60 cm-es méretű kispárnát választani. Ez a korosztály rengeteget mozog alvás közben, így szinte kizárt, hogy a takaró rajtuk maradjon (az én lányom rendszeresen párnának használja a takarót is :)), ajánlottabb inkább a hálózsák, a lábrészes hálózsák használata. Ha mégis vásároltok takarót, akkor nyárra érdemes vékonyabb plédet belehúzni egy huzatba, télen pedig paplant. A gyerek vagy ovis méretű takarók általában 100×130 cm nagyságúak.
Köszönöm, ez jó kis téma volt!
Bennem még az merült fel, nem lenne-e praktikusabb ovis ágynemű helyett rögtön felnőtt méretet venni (persze megfelelő mesehősös huzattal – vagy ilyen méretben ezt nem lehet kapni?)? Azért gondolkodom rajta, mert az én 3.5 éves lányom is bejárja az egész ágyat éjjel, és néha nem sok mindenét fedi takaró reggelre. Talán a nagy paplan már működne. Szerinted?
Szia Zsófi! Szerintem érdemes megpróbálni, hogy betűröd a matrac/szivacs alá az ovis méretű paplan végét, így talán nem tudja maga alá gyűrni a gyerek (én Olaszországban tapasztaltam, hogy ott így használják a nagy méretű takarókat). Ha pedig ezt nem viseli el, akkor inkább a lábas-hálózsákos megoldást javasolnám, az ifjúsági/felnőtt takaró szerintem még túl nagy – és esetleg nehéz – lenne neki. A kedvenc mesehősös kivitelért biztos kellene tenned néhány kört a boltokban :), de én már láttam pl. 140×200-as Disney-s huzatokat, szóval nem lehetetlen találni. Üdv, Kata