Baba kiegészítők, Kismama

Milyen pelenkázótáskát vegyél?

Megvásároltad már a pelenkázó táskádat? Vagy azt használod, amit a babakocsihoz kaptál? Esetleg egy régi táskádat fogod be erre a célra? De mire is van szükség egy pelenkázótáskában?

Az első gyermekem születésénél még nem fordítottam nagy gondot a megfelelő pelenkázó táska kiválasztására, hiszen a babakocsihoz kapottat használtam: egy a babakocsi színeiben pompázó, textilből készült, belül zseb nélkül, „praktikus” táskát. Általában a keresett dolgok a táska aljára csúsztak; biztos, hogy akkor folyt ki a tea és ázott át a textil táska, amikor az ölemben tartottam, így én is teás lettem; és egy kézzel szinte kizárt volt, hogy megtaláljak benne valamit. Gyorsan előszedtem egy divatos sporttáskát, ami ugyan merev volt, de nem lehetett a babakocsira akasztani, aztán föladtam a nagyméretű pelenkázó táskák használatát. Idén viszont, a második babám születésével újra előjött ez a probléma, így készítettem egy összefoglalót, hogy milyen szempontok alapján érdemes tényleg praktikus pelenkázó táskát vásárolni, ha a babakocsihoz kapott nem megfelelő! Kattints ide a cikk elolvasához!

Facebook-on követed már a MammBát? Ha szeretnél naponta megújuló, exkluzív képeket, ötleteket látni babaruhákról, babacipőkről, Anya-Baba holmikról, kiegészítőkről, akkor gyere és “Like”-old az oldalt ITT!

Kismama

Lista szüléshez, a kórházban legszükségesebb dolgokról

Lista a szüléshez szükséges kellékekről

Az első gyerekemnél már több mint egy hónappal a szülés várható ideje előtt ott kerülgettük a megpakolt bőröndömet a lakásban, a második gyereknél talán 2 héttel hamarabb válogattam össze a dolgokat, most lehet, hogy indulás előtt 10 perccel fogok bepakolni? :) Majd kiderül, de legalább a lista meglesz a legszükségesebb ruhákról, kiegészítőkről.

Most az eddigi tapasztalataim alapján állítottam össze Neked ezt a listát, ami természetesen bővíthető, cserélhető elemekből áll, de arra alapoztam, hogy átlagosan 3 napot leszünk bent és természetes úton szülünk, állami kórházban.

Ha előre tudod, hogy császármetszéssel fogsz szülni, akkor nézd meg ezt a cikket még a fontos kiegészítőkről: http://www.csaszarosanyuka.hu/mit-vigyunk-magunkkal-a-korhazba-csaszarmetszes-eseten/

Mi kerüljön a „kórházi csomagba”, ha szülni mész?

Vajúdáshoz

Kényelmes, hosszú felső (tunika vagy hálóing)

Kis törülköző (a vajúdáskor jól jön arctörlésre)

Hajgumi, hajcsat (hosszú hajúaknak)

Papucs (a kórházban mászkáláshoz, ne lábujjközi legyen, mert abba nehezebb belebújni)

Papír WC-ülőke (http://bababiztonsag-webaruhaz.hu/spd/610011/Papir-wc-uloke-3-db-cs , ez olyan, ami nem csúszkál az ülőkén)

WC-papír (a lehető legpuhább)

Nedves popsitörlő

Papír zsebkendő

Fényképező (ha Apás szülés lesz)

Zene fülhallgatós lejátszóval (nekem ez nagyon sokat segített, stílszerűen a „Kés/alatt” című kedvenc sorozatom zenéire vágytam vajúdáskor :))

Apának papucs és ruha (ha bent lesz Veled és a kórház nem biztosítja)

Apának ennivaló (a várakozásban ő is megéhezik, szomjazik)

Tisztálkodáshoz

Nagy törülköző (fürdéshez)

Tusfürdő

Intim mosakodó gél

Fürdőpapucs

Hajsampon

Hajszárító (a vajúdás és a szülés elég izzasztó, így jól esik hajat mosni majd)

Folyékony kézmosó (a látogatóknak)

Kis törülköző (kéztörléshez)

Kézfertőtlenítő

Fogkefe, fogkrém

Testápoló

Arckrém

Ottlét alatt

Nagy méretű és vastag intim betét – semmiképpen sem javaslom a hagyományos, szárnyas intim betéteket, mert még az „extra” sem lesz elég. Az inkontinencia-betétek a legjobbak, a hozzájuk kapható hálós bugyival. A szülésznők már mindkét szülésem után megjegyezték, hogy „Végre valaki, aki rendes betétet és bugyit hozott!”:) Nekem ezek váltak be, kaphatók online és gyógyszertárakban is : Tena Comfort termékek

Rögzítőnadrágok a betéthez (8-10 db, erre gondolok:http://www.pelenkaonline.hu/pelenkaonline/tena-rogzitonadrag-p-722.html)

Kényelmes ruha nappalra (én nem szeretem a köntöst, mert úgy érzem magam, mintha beteg lennék – ez egy gyerekkori pszichés kép:)-, ezért kényelmes szabadidő nadrágot és trikót szoktam hordani)

Zokni (aki melegebb időben is szül, ő is tegyen be, mert nagyon tud fázni a láb!)

Szoptatós melltartó

Melltartó betét

A mellszívót én még a kórházban soha nem használtam – hiába vittem be magammal -, mert ha kellett, akkor a csecsemőosztályon lévő „nagyiparival” próbálkoztam inkább, ami tényleg nagy szívóerejű.

Hasleszorító (ezt mindenképp javaslom, hogy szerezd be és már a kórházban kezdd el hordani! Itt is találsz: http://www.csinianya.hu/)

Hálóing/pizsama éjszakára (elöl könnyen kigombolható legyen!)

Kispárna/szoptatós párna

Hazamenős ruhád, cipőd

 

91ded205bc2cbd83c0db6a9ad9e62165

Evés-ivás kellékei

Bögre és pohár (a reggeli tea nagyon forró, és fül nélküli pohárból ihatatlan! ;))

Szívószál

Tányér és evőeszköz

Mosógatószer szivaccsal (ez már lehet, hogy túlzásnak tűnik, pedig nagyon jól jön, amikor el kell öblíteni az evőeszközeidet, vagy egy poharat, meg jön egy szomjas látogatód esetleg ;))

Szalvéta/papírtörlő

Vitaminok, homeopátiás bogyók

Mentes ásványvíz (1 karton minimum kelleni fog!!!)

Gyümölcslé

Keksz (nassolnivaló)

Gyümölcs

És egy jó tanács: egyél a szülés előtt, mert a beöntés után – ha alkalmaznak – nem engednek enni, nekem a 2. szülésem közben kopogott a szemem az éhségtől, mert ebédelni nem volt idő, vacsora meg már pont nem volt :) 

Babának

Pelenka (1-es méret elég itt még és napi kb. 7-8 darabbal számolj a bébinek)

Popsitörlő

Popsikrém (a Bepanthen nagyon praktikus, mert a mellbimbó ápolására is szuper!)

Cumisüveg

Textilpelenka (10-15 db)

Kesztyű (karmolás ellen)

Sapka

Zokni

Hazamenős ruha

Pólya (ha szeretnéd kipróbálni, már a kórházban érdemes)

Zacskó a szennyes textilpelusoknak

Egyéb fontos dolgok

Toll, jegyzetfüzet

Telefon (töltővel)

Orvosi papírok (kiskönyv, leletek, TAJ-kártya)

Hogyan pakolj be?

A vajúdáshoz használatos kellékeket úgy rakd össze, hogy ezek mind a táskád tetején legyenek, vagy akár egy külön kistáskában/zacskóban. A fent felsorolt dolgokon kívül ide pakold még a nagy törülköződet, a fürdőpapucsodat, a tusfürdőt, intim mosakodót (ha használsz), kényelmes ruhát vagy pizsamát, egy intim betétet a hálós bugyival, a papucsot, pelenkát, popsitörlőt és egy textilpelenkát majd a kicsinek. Mindenképpen legyen itt Veled 1-2 üveg ásványvíz, szőlőcukor és gyümölcs vagy keksz. A személyes okmányaid és a terhességgel kapcsolatos orvosi papírok is elől legyenek!

Ha pedig kértetek őssejt-levételt is, akkor ne felejtsd otthon a mintavevő táskát sem!

Eddigi tapasztalataim alapján a legjobban a gurulós bőröndöm vált be „csomagtartóként”, mert azt be is tudtam zárni és állítva elfért az ágyam mellett is.

Amit vásárolnunk kell, azt ne hagyjuk az utolsó napokra, szerezzük be már 1-2 hónappal hamarabb is akár, így biztosan meglesz mindenünk! A bepakolást pedig érdemes a szülés várható időpontja előtt 3-4 héttel elkezdeni.

Itt találod a listás letölthető formátumban: http://bit.ly/1vjsJjp

A következő írásomból megtudhatod: Milyen a jó pelenkázótáska?

 

Kismama

Kismama ruhatár: mire lesz biztosan szükségünk a 9 hónap során és utána?

Várandósként manapság már nem kell attól tartanunk, hogy a pocakunk miatt csak bő és fazon nélküli ruhákat hordjunk, mert a kismama ruhák készítésére szakosodott gyártók a kényelem mellett a divatosságra és praktikusságra is törekednek. Milyen ruhadarabok lesznek kényelmesek és csinosak a terhesség során? Mi az amit kerüljünk? Mit használjunk a meglévő ruháink közül?

“Kismama ruhatár: mire lesz biztosan szükségünk a 9 hónap során és utána?” A teljes bejegyzés megtekintése

Kismama

Milyen nyári cipőket hordjunk Kismamaként?

Kismama lábfejA babavárás ideje alatt sem kell lemondanunk a csinos és kényelmes ruhákról. Manapság a divat is kedvez nekünk Kismamáknak, mert sok olyan hosszú ruhát, rugalmas anyagból készült tunikát lehet találni a boltokban, amelyek pocakkal is hordhatók. De mi a helyzet a papucsokkal, szandálokkal, magassarkú cipőkkel? Milyen a Kismamáknak leginkább ajánlott fazonú nyári cipő?

“Milyen nyári cipőket hordjunk Kismamaként?” A teljes bejegyzés megtekintése