Milyen és mekkora babacipőt vásároljak?

BabacipőkA cipővásárlás sok nő egyik kedvenc tevékenysége. Eljön az idő, amikor viszont a babának kell megvásárolni az első kiscipőjét. Ez már nem olyan könnyű feladat, sok kérdés felmerül bennünk, Anyákban: Mikor vegyem meg az első kiscipőt? Milyen típusút vegyek? Mekkora a megfelelő méret? Elég a szandál, vagy kell-e zárt cipő is? A testvér cipője megvan, az nem lesz jó a picinek? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre kaptok válaszokat.

Néhány szóban a baba lábáról

A baba talpát vastag zsírpárna borítja, lapos, és a láb boltozatai még nem alakultak ki. A baba lábujjaival is képes fogni, mozgatásukkal pedig a láb izomzatát erősíti. A láb boltozata pedig a járás folyamán alakul majd ki, a lábizmok működése segítségével. Fontos a sarok helyzete: az egészséges lábú kisbaba sarka állás-járáskezdéskor középállásban van és a talpa még egész felületével támaszkodik a talpon. A járás kezdeti időszakában viszont még gyakori, hogy a sarok befelé fordul, de ez nem probléma, nem kell kezelni. Amit érdemes tennetek: rendszeres mozgás, lábtorna (már járni tudó babánál), minél több mezítláb járatás a szabadban(!) és a megfelelő babacipő megvásárlása.

Egészséges babaláb = problémamentes felnőtt láb

Mivel a lábunkat egész életen át használjuk, és az állapota végigkísér minket egész életünkön át, ezért nagy hangsúlyt kell fektetnünk az egészségének megőrzésére, a lábelváltozások kialakulásának megelőzésére már a babakorban. A felnőttkori hibás lábtartás előfeltétele az, hogy gyermekkorban a lábfej egészséges legyen. Sok felnőtt szenved hibás lábtartás miatt, mert gyenge az izomzata, amik mozgásszervi panaszokhoz vezetnek. Ha a gyermek egészséges csontokkal, izomzattal születik, fejlődését, növekedését a természetes mozgás, a megfelelő talaj és a jó cipő biztosítja.

Miért NE siettessétek a baba járástanulását?

A járni tanuló gyermek ízületei általában lazák, az izomtónus még nem megfelelő. Ha a türelmetlen szülők a gyermeket többet állítják és járatják, mint amennyit önmagától állna és járna, túlterhelik a baba lábát. Ha a járást kézen fogva erőltetitek, már létre is hoztátok a leggyakoribb szerzett lábbetegség a lúdtalp legkorábbi kialakulásának lehetőségét. Ilyen „lúdtalp-elősegítő” eszköz lehet még a bébikomp (vagy járóka), hiszen többnyire lábujjhegyen terhelődik benne a láb. Ugyanis ha a gyenge hátizomzattal rendelkező, ülni vagy állni még nem tudó bébi, tartósan ülő vagy – ha megáll vele – álló helyzetbe van kényszerítve, a későbbiekben tartáshibák alakulhatnak ki nála. Ez a tartós testhelyzet nem előnyös, mert túlterheli a gerinc és  a láb szalagrendszerét. A bébikomp a már önállóan járni tudó babáknál célszerű eszköz.

Milyen a megfelelő babacipő?

A legfontosabb szempontok a babacipő kiválasztásánál a következők:

- a talp hajlékony legyen és belül rugalmas borítású (így tudja követni a láb gördülését és a talp alakját veszi föl)

- a cipő orra legyen széles (így elférnek benne a lábujjak)

- stabil legyen a sarokrész (ez segít középen tartani a sarokcsontot)

A cipő anyaga legyen jól szellőző, ezért a bőrből készült babacipők a leggyakoribbak. A minőséget tartsátok szem előtt, ugyanis a kevésbé minőségi, általában jóval olcsóbb baba bőrcipőknél előfordulhat, hogy bőr feldolgozásánál használt cserzőanyagokat nem mossák ki megfelelően, ezáltal az a használat során kontaktusba kerülhetnek a baba bőrével, ami nem túl egészséges… (érdemes az EU-ból származó és az EU normáknak megfelelő cipőket vásárolni, erről a gyártók szoktak egy leírást biztosítani). A cipőben a láb bőre érintkezik a cipő belső anyagával, ami bizonyos ingereket jelent (ezért fontos pl. a rugalmas belső talpborítás). Viselés közben pedig az a cél, hogy a cipő elősegítse azt a mozgást, amit a láb mezítláb járásnál végezne. Ha nem megfelelő a lábbeli minősége vagy mérete, a láb bőrén külső nyomásra utaló elszíneződések jelenhetnek meg.

A cipő lehet tépőzáras vagy fűzős, de fontos azt figyelembe vennetek, hogy a babák sokáig még csak tartják a lábukat, nem segítenek a cipőbe bújásban, ezért érdemes jól kitágítható szárú, majd jól rögzíthető cipőt választani.

Mikor vegyétek meg és mekkora legyen az első babacipő?

Mindenképpen meg kell várni vele az önálló járást. A megfelelő cipőméret kiválasztásához pedig a Babám cipőmérete ingyenes letölthető méretvevő lap és a hozzá tartozó kitöltési útmutató ad segítséget. Ha még nem töltöttétek le, akkor IDE kattintva megtehetitek. A cipőméretek a következőképp változnak (általában): Csecsemőkorban 2-3 hónaponként változhat a méret, iskoláskorban évente 2-3, serdülőkorban 1-2 méretet növekszik a láb.

Hány pár és milyen típusú cipőket vegyetek?

Bár a baba talpa még nem izzad, hanem a természetes bőrnedvessége távozik el és érintkezik a cipő belsejével, ezért fontos viszont, hogy legalább két pár cipőcskéje legyen, így mindig ki tud száradni az egyik. Tavaszra, nyárra érdemes a bokát tartó szandálokat venni, hűvösebb időkre pedig a zárt, magas szárú cipő, csizmát szerezzétek be.

Majd a tesó cipője jó lesz rá!

Ez az, amit ne mondjatok és tegyetek az első cipő választásakor! A lábnyom is egyedi, mint az ujjlenyomat és a testvér biztosan máshogy taposta ki a cipő belső talprészét, amibe nem illeszkedik pontosan a pici baba talpa, sőt nagyon komoly deformációkat is okozhat, még ha a tesó lába egészséges is.

Mi a helyzet a puhatalpú cipőkkel?

Egyre többet olvasni és hallani a puha talpú cipőket javaslók ajánlásait, az biztos, hogy a babának a legideálisabb az lenne, ha a szabadban, a füvön futkározhatna egész nap. Ez azonban nem megoldható – bármennyire jó lenne. Ezért fejlesztették ki a puha talpú bőrcipőket, hogy ezt a „szabadon mozgás” élményét adja vissza a baba lábának és így erősítse a talp izmait. Amelyiknek a sarokrésze azonban nem merevített, az nem tartja a baba sarkát és ezáltal elősegítheti a lúdtalp kialakulását. Puha talpú bőrcipőt (az egy rétegű bőrtalpúra gondolok) szerintem a lakásban érdemes a babára adni, bár ahol kő vagy parketta van és nincs padlófűtés, ott nem ajánlatos, mert nem melegíti a talpat. Babakocsiban, utazáshoz, zokni helyett, szőnyeges lakásban nagyon jó dolog, de utcai viseletre nem alkalmas.

A puhatalpú lehet a benti cipő, de kinti cipőnek és főleg első babacipőnek mindenképp rugalmas talpú, széles orrú, merev sarokrésszel készült, minőségi bőrcipőket vásároljatok.

(Ehhez a bejegyzésemhez a volt Cipőtervezés tanárom, diplomamunka konzulensem, Szemenyei Katalin adott szakmai segítséget – nagyon köszönöm neki – és a következő szakmai könyvekből merítettem:

Szemenyei Katalin: Szakrajz, Ortopédiai cipészek számára (Budapest, 1998)

Dr. Bender György: A láb orthopédiai megbetegedései (Medicina Kiadó, 1979))

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

4 hozzászólás érkezett ehhez a cikkhez: “Milyen és mekkora babacipőt vásároljak?”

  1. gitta 2012-06-01 17:15 Permalink

    már egy másik cikkben is láttam forrásmegjelölést, ez külön óriási pirospont :) tényleg hitelessé és megbízhatóvá tesz

    • Szilvási Kata 2012-06-01 18:50 Permalink

      Köszönöm, fontosnak tartottam, hiszen a volt tanárom műve az egyik és nagyon örültem, hogy ő is hozzásegített a cikk hitelességéhez.

Trackbacks/Pingbacks

  1. Mit jelent az, hogy supinált gyerekcipő? | MammBa - A baba és kisgyerek öltöztetés oldala - 2013-03-20

    […] Korábban már írtam a gyereklábak anatómiájáról és annak a járás megkezdésével történő változásairól, de egy fontos dolgot szeretnék újra kiemelni: a kisgyerekek bokái befelé dőlnek a járás megkezdésekor. Ez teljesen normális és ezért van szükség első babacipőnek egy erős kérgű, a bokát jól tartó, széles lábfejrésszel rendelkező szandálra vagy cipőre a járás megtanulásához. Ha megnézitek a járni tanuló gyerek lábait akkor látható, hogy a bokák befelé dőlnek, és a lábak gyakran „X” formát vesznek föl. Ha egy képzeletbeli függőleges vonalat húztok hátul, a gyerek sarkánál, akkor ahhoz képest a boka bedőlésének mértéke 10 fokos szögig teljesen normális, a megfelelően kiválasztott első cipő segítségével ez egyenesbe fog kerülni. Ha ez a szög nagyobb 10 foknál, akkor van szükség speciális gyerekcipőkre, orthopéd cipőkre, súlyosabb esetekben (20 fokos dőlésszög esetén) műtétre. […]

  2. 5 jótanács, ha a gyerek nem akar cipőt hordani | MammBa - A baba és kisgyerek öltöztetés oldala - 2013-04-07

    […] vastagabb zokni, vagy egy puhatalpú cipő, a szabadban viszont szükség van egy jó minőségű első babacipőre. Ennek a viselése viszont gyakran okozhat problémát: a kisgyerek nem hajlandó fölvenni. Mit […]

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!


*