Baba kiegészítők, Kismama

Milyen pelenkázótáskát vegyél?

Megvásároltad már a pelenkázó táskádat? Vagy azt használod, amit a babakocsihoz kaptál? Esetleg egy régi táskádat fogod be erre a célra? De mire is van szükség egy pelenkázótáskában?

Az első gyermekem születésénél még nem fordítottam nagy gondot a megfelelő pelenkázó táska kiválasztására, hiszen a babakocsihoz kapottat használtam: egy a babakocsi színeiben pompázó, textilből készült, belül zseb nélkül, „praktikus” táskát. Általában a keresett dolgok a táska aljára csúsztak; biztos, hogy akkor folyt ki a tea és ázott át a textil táska, amikor az ölemben tartottam, így én is teás lettem; és egy kézzel szinte kizárt volt, hogy megtaláljak benne valamit. Gyorsan előszedtem egy divatos sporttáskát, ami ugyan merev volt, de nem lehetett a babakocsira akasztani, aztán föladtam a nagyméretű pelenkázó táskák használatát. Idén viszont, a második babám születésével újra előjött ez a probléma, így készítettem egy összefoglalót, hogy milyen szempontok alapján érdemes tényleg praktikus pelenkázó táskát vásárolni, ha a babakocsihoz kapott nem megfelelő! Kattints ide a cikk elolvasához!

Facebook-on követed már a MammBát? Ha szeretnél naponta megújuló, exkluzív képeket, ötleteket látni babaruhákról, babacipőkről, Anya-Baba holmikról, kiegészítőkről, akkor gyere és “Like”-old az oldalt ITT!

Kismama

Lista szüléshez, a kórházban legszükségesebb dolgokról

Lista a szüléshez szükséges kellékekről

Az első gyerekemnél már több mint egy hónappal a szülés várható ideje előtt ott kerülgettük a megpakolt bőröndömet a lakásban, a második gyereknél talán 2 héttel hamarabb válogattam össze a dolgokat, most lehet, hogy indulás előtt 10 perccel fogok bepakolni? :) Majd kiderül, de legalább a lista meglesz a legszükségesebb ruhákról, kiegészítőkről.

Most az eddigi tapasztalataim alapján állítottam össze Neked ezt a listát, ami természetesen bővíthető, cserélhető elemekből áll, de arra alapoztam, hogy átlagosan 3 napot leszünk bent és természetes úton szülünk, állami kórházban.

Ha előre tudod, hogy császármetszéssel fogsz szülni, akkor nézd meg ezt a cikket még a fontos kiegészítőkről: http://www.csaszarosanyuka.hu/mit-vigyunk-magunkkal-a-korhazba-csaszarmetszes-eseten/

Mi kerüljön a „kórházi csomagba”, ha szülni mész?

Vajúdáshoz

Kényelmes, hosszú felső (tunika vagy hálóing)

Kis törülköző (a vajúdáskor jól jön arctörlésre)

Hajgumi, hajcsat (hosszú hajúaknak)

Papucs (a kórházban mászkáláshoz, ne lábujjközi legyen, mert abba nehezebb belebújni)

Papír WC-ülőke (http://bababiztonsag-webaruhaz.hu/spd/610011/Papir-wc-uloke-3-db-cs , ez olyan, ami nem csúszkál az ülőkén)

WC-papír (a lehető legpuhább)

Nedves popsitörlő

Papír zsebkendő

Fényképező (ha Apás szülés lesz)

Zene fülhallgatós lejátszóval (nekem ez nagyon sokat segített, stílszerűen a „Kés/alatt” című kedvenc sorozatom zenéire vágytam vajúdáskor :))

Apának papucs és ruha (ha bent lesz Veled és a kórház nem biztosítja)

Apának ennivaló (a várakozásban ő is megéhezik, szomjazik)

Tisztálkodáshoz

Nagy törülköző (fürdéshez)

Tusfürdő

Intim mosakodó gél

Fürdőpapucs

Hajsampon

Hajszárító (a vajúdás és a szülés elég izzasztó, így jól esik hajat mosni majd)

Folyékony kézmosó (a látogatóknak)

Kis törülköző (kéztörléshez)

Kézfertőtlenítő

Fogkefe, fogkrém

Testápoló

Arckrém

Ottlét alatt

Nagy méretű és vastag intim betét – semmiképpen sem javaslom a hagyományos, szárnyas intim betéteket, mert még az „extra” sem lesz elég. Az inkontinencia-betétek a legjobbak, a hozzájuk kapható hálós bugyival. A szülésznők már mindkét szülésem után megjegyezték, hogy „Végre valaki, aki rendes betétet és bugyit hozott!”:) Nekem ezek váltak be, kaphatók online és gyógyszertárakban is : Tena Comfort termékek

Rögzítőnadrágok a betéthez (8-10 db, erre gondolok:http://www.pelenkaonline.hu/pelenkaonline/tena-rogzitonadrag-p-722.html)

Kényelmes ruha nappalra (én nem szeretem a köntöst, mert úgy érzem magam, mintha beteg lennék – ez egy gyerekkori pszichés kép:)-, ezért kényelmes szabadidő nadrágot és trikót szoktam hordani)

Zokni (aki melegebb időben is szül, ő is tegyen be, mert nagyon tud fázni a láb!)

Szoptatós melltartó

Melltartó betét

A mellszívót én még a kórházban soha nem használtam – hiába vittem be magammal -, mert ha kellett, akkor a csecsemőosztályon lévő „nagyiparival” próbálkoztam inkább, ami tényleg nagy szívóerejű.

Hasleszorító (ezt mindenképp javaslom, hogy szerezd be és már a kórházban kezdd el hordani! Itt is találsz: http://www.csinianya.hu/)

Hálóing/pizsama éjszakára (elöl könnyen kigombolható legyen!)

Kispárna/szoptatós párna

Hazamenős ruhád, cipőd

 

91ded205bc2cbd83c0db6a9ad9e62165

Evés-ivás kellékei

Bögre és pohár (a reggeli tea nagyon forró, és fül nélküli pohárból ihatatlan! ;))

Szívószál

Tányér és evőeszköz

Mosógatószer szivaccsal (ez már lehet, hogy túlzásnak tűnik, pedig nagyon jól jön, amikor el kell öblíteni az evőeszközeidet, vagy egy poharat, meg jön egy szomjas látogatód esetleg ;))

Szalvéta/papírtörlő

Vitaminok, homeopátiás bogyók

Mentes ásványvíz (1 karton minimum kelleni fog!!!)

Gyümölcslé

Keksz (nassolnivaló)

Gyümölcs

És egy jó tanács: egyél a szülés előtt, mert a beöntés után – ha alkalmaznak – nem engednek enni, nekem a 2. szülésem közben kopogott a szemem az éhségtől, mert ebédelni nem volt idő, vacsora meg már pont nem volt :) 

Babának

Pelenka (1-es méret elég itt még és napi kb. 7-8 darabbal számolj a bébinek)

Popsitörlő

Popsikrém (a Bepanthen nagyon praktikus, mert a mellbimbó ápolására is szuper!)

Cumisüveg

Textilpelenka (10-15 db)

Kesztyű (karmolás ellen)

Sapka

Zokni

Hazamenős ruha

Pólya (ha szeretnéd kipróbálni, már a kórházban érdemes)

Zacskó a szennyes textilpelusoknak

Egyéb fontos dolgok

Toll, jegyzetfüzet

Telefon (töltővel)

Orvosi papírok (kiskönyv, leletek, TAJ-kártya)

Hogyan pakolj be?

A vajúdáshoz használatos kellékeket úgy rakd össze, hogy ezek mind a táskád tetején legyenek, vagy akár egy külön kistáskában/zacskóban. A fent felsorolt dolgokon kívül ide pakold még a nagy törülköződet, a fürdőpapucsodat, a tusfürdőt, intim mosakodót (ha használsz), kényelmes ruhát vagy pizsamát, egy intim betétet a hálós bugyival, a papucsot, pelenkát, popsitörlőt és egy textilpelenkát majd a kicsinek. Mindenképpen legyen itt Veled 1-2 üveg ásványvíz, szőlőcukor és gyümölcs vagy keksz. A személyes okmányaid és a terhességgel kapcsolatos orvosi papírok is elől legyenek!

Ha pedig kértetek őssejt-levételt is, akkor ne felejtsd otthon a mintavevő táskát sem!

Eddigi tapasztalataim alapján a legjobban a gurulós bőröndöm vált be „csomagtartóként”, mert azt be is tudtam zárni és állítva elfért az ágyam mellett is.

Amit vásárolnunk kell, azt ne hagyjuk az utolsó napokra, szerezzük be már 1-2 hónappal hamarabb is akár, így biztosan meglesz mindenünk! A bepakolást pedig érdemes a szülés várható időpontja előtt 3-4 héttel elkezdeni.

Itt találod a listás letölthető formátumban: http://bit.ly/1vjsJjp

A következő írásomból megtudhatod: Milyen a jó pelenkázótáska?

 

Baba kiegészítők, Babaruha típusok

Veszélyes ruhák és cipők 3 éven aluli gyerekeknek

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság idén is megvizsgált gyerekruhákat és cipőket és ismét kiderült, hogy sajnos a legtöbb díszítés nem túl tartós és ezáltal veszélyesek lehetnek a ruhák, cipők a piciknek.

“Veszélyes ruhák és cipők 3 éven aluli gyerekeknek” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezt én is megcsinálom! - Kreatív ötletek Babáknak Mamáktól

Legyél Te is textiltervező!

A nyár mindig előhozza belőlem a gyerekkori nyaraim emlékét és valamiért azt is, hogy milyen ruhákat, cipőket, ékszereket hordtam gyerekkoromban. Például emlékszem még arra a Mickey-s pólómra – amúgy meg is van még;) – hogy elől Mickey feje volt, hátul meg a feneke, mintha rajtam bújna át. Aztán volt olyan szandim, ami neonszínű gumipántokból állt. Szalmatalpú cipőd volt Neked is? Ha az nem, akkor “lambada szoknyában” biztos pörögtél Te is! És ami szerintem mindenkinek volt, azok a “szmájlis” pólók, fülbevalók, kitűzők és persze matricák minden mennyiségben. Erről jutott eszembe, hogy most nem is lehet “szmájlis” gyerekpólókat kapni, hát készítettem egyet…

“Legyél Te is textiltervező!” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezt én is megcsinálom! - Kreatív ötletek Babáknak Mamáktól

Így készíts nyári gyerekruhákat, ha csak olló van Nálad!

Nemrég költöztünk, de egy kis csavarral: az úgy volt, hogy márciusban – a téli ruhákkal felszerelve – 2 hétig a Balatonon lakunk addig, amíg az új házunkba költözhetünk, ám a 2 hétből 2 hónap lett, a télből pedig jó meleg nyár. A rengeteg nyári ruhánk viszont valahol legalul bezsákolva voltak tőlünk 200 km-re. Gondoltam gyorsan megoldom a helyzetet: a gyerekek feltűrt szárú hosszúnadrágban jártak, meg rövid ujjúban, csak ugye a kánikula nem múlt, és a ruhák anyaga sem lett szellősebb:) Ki kellett találnom valami jobb megoldást…

“Így készíts nyári gyerekruhákat, ha csak olló van Nálad!” A teljes bejegyzés megtekintése

MammBa PróBa - Terméktesztek

Hogyan vágjuk le otthon a gyerek haját?

Egyszer csak elérkezik az az idő, amikor muszáj lesz a gyerek haját levágni, mert a szemébe lóg, vagy – szerintünk – zavarja, vagy csak azért, hogy „erősödjön neki”. A kislányoknál ki lehet tolni akár évekig is az első hajvágás idejét, a kisfiúknál viszont van az a hossz, amikor már lánynak nézik és náluk a hajcsatok sem jöhetnek szóba, így talán célszerűbb levágatni nekik. Vagy otthon levágni? De hogyan? És milyen fazonra?

“Hogyan vágjuk le otthon a gyerek haját?” A teljes bejegyzés megtekintése

Baba és gyerekcipők, MammBa PróBa - Terméktesztek

Cipő a szennyeskosárban?

Én még ennyit nem mostam, mint amióta ovis a legnagyobb gyerekem! Van olyan nap, amikor a teljes étlapot vissza tudom mondani az aznapi pólójáról, van amikor csak fogkrém-nyomok díszítik. A nadrágokon – ha kinti, ha benti – a fűfoltok és a sár állandó szereplők, a kinti cipőket pedig akár naponta moshatnám és a belőlük kiszóródó homok mennyiségből lassan egy otthoni homokozót is készíthetnénk. Ráadásul a homok jól meg is tud tapadni a cipő belsejében, szóval macera a kézi tisztítása. Vagy lehet, hogy mégsem az?

“Cipő a szennyeskosárban?” A teljes bejegyzés megtekintése

MammBa PróBa - Terméktesztek

Ékszerek Anyának és a Babának is!

Ha hordasz ékszereket kisgyerekes Anyaként, tudod, hogy meglehetősen nagy kihívást jelent magadon tartanod őket. A babák, de még a nagyobbak is előszeretettel rángatják a lógós fülbevalókat és a nyakláncokat, ha pedig karkötőd van, azt biztosan elkezdi rágcsálni a pici baba. Csak ugye a fém vagy műanyag ékszereket nem szívesen adjuk a szájukba, pedig olyan jól ellennének velük mondjuk egy sorbaállás vagy egy orvosi váróteremben üldögélés közben. Pedig van olyan ékszer, amit Anya hordhat, a baba pedig rághat…

“Ékszerek Anyának és a Babának is!” A teljes bejegyzés megtekintése

Kisgyerekek öltöztetése, Ovisok öltöztetése

Te melyik csoportba tartoztál?

A héten többször is voltunk a játszótéren, de a délelőtti játszózásokat kedvelem a legjobban, mert ilyenkor kevesen járnak ide és a gyereknek nem kell sorban állnia egy-egy játékhoz. Így volt ez most is, odaértünk, sehol senki egészen fél órán keresztül, majd egyszer csak megjelent egy általános iskolai osztály, akik tesióra gyanánt a játszóteret használták. A tanárnő kényelmesen leült a legnaposabb padra:), a gyerekek pedig szanaszét széledtek. Kán nagyon élvezte, hogy körülötte „szaladgál” egy csomó nagy, én pedig elnéztem a sulisokat és újraéltem az alsó tagozatos éveimet…második osztályosok voltak, azaz átlagban 7-8 éves gyerekek.

“Te melyik csoportba tartoztál?” A teljes bejegyzés megtekintése