Gyakori probléma a gyerekszoba berendezésekor, hogy kell-e szőnyeg a padlóra, ha igen, az milyen legyen. Az első gyereknél még általában az a fő vásárlási szempont, hogy a szőnyeg illeszkedjen a gyerekszoba stílusához. Aztán ahogy telnek a hónapok és a baba elkezd kúszni, mászni; gyorsan kiderül, hogy a hosszú szálú, pihe-puha szőnyeget naponta 3x már igencsak macera porszívózni és a kiöntött bébiétel sem jön ki belőle könnyen. És ilyenkor egy Anyában bekapcsol a „hogyan lehetne ezt egyszerűbben”-üzemmód és elkezdünk praktikus megoldásokat keresni a problémára.
Bevallom, hogy a szőnyeg-probléma még így a 4. gyerek után is fennáll(t) nálunk, mert hiába a padlófűtés, szerettem volna ha van a földön valami, amire leülnek játék közben. Ezért betettünk egy rövidszálú szőnyeget, ami pont arra jó, hogy a 3 nagyobb gyerek eljátsszon MELLETTE, és a pici – aki 8 hónapos – minden létező szöszt összeszed róla és rágja a szélét. Valahogy a gyerekek érzik, hogy csak oda ne üljenek, álljanak, feküdjenek, ahova kellene, ugye?:)
És nem hagyhatom ki a habtapi próbálkozásaimat sem, amikor gyönyörű szőnyegkombinációkat építettem az ábécé betűiből vagy a számokból és az kb. 3 percig volt egyben, mert vagy rögtön szétszedték vagy valaki rágcsálta (és szétrágta(!)) az elemeket.
Mi a legfontosabb egy gyerekszobai szőnyeg kiválasztásakor, Anya szemszögéből?
- Könnyen lehessen tisztítani
- Vonzza a gyereket, hogy használja (legyen puha/színes/mintás-pl. autópályás szőnyeg/különleges felületű), mert különben mindegy milyet veszünk
- Ne csúszkáljon (ha nem padlószőnyeg)
Találtam egy szuper praktikus megoldást!
Még a gyerekek születése előtt naponta Bikram jógáztam (40-42 fokban végzett másfél órás jógagyakorlatok sorozata), ahol gyorsan kiderült, hogy az intenzív igénybevételnek a sima polifoam matrac nem felel meg, ezért speciális jógaszőnyeget vettem, ami mosható, nem csúszkál, nem pöndörödik fel. A gyerekeim állandóan előveszik, és azon néznek mesét, játszanak vagy tornáznak, nagyon szeretik.
EKO játszószőnyeg, a „nagy jógamatrac”
Mikor megkaptam az EKO játszószőnyeget, a gyerekeim azonnal kíváncsiskodtak, hogy mi az, húzták vonták becsomagoltan. A szállítás közbeni sérülések kizártak, mert a szőnyeg 3 rétegben volt csomagolva, kartonhengerre feltekerve (ami persze azonnali játékeszköz lett).
Akkor bontottam csak ki, amikor a nagyobb gyerekeim óvodában voltak, és igen, jógamatrac anyagú (PVC alapanyagú) és illatú is (ami kb.2 nap alatt elmúlt, bár engem nem zavart). És kitekerve a legkisebb kúszó-mászóm azonnal rástartolt, mondom én, hogy ez az anyag vonzza a gyerekeket! De ha már ott volt, gyorsan be is pelenkáztam (mert így a 4. gyereknél a pelenkázó alátét csak díszként van, ott pelenkázok, ahol éppen érem:))
A csomagoláson olvasható, hogy a PVC alapanyag BPA-, Ftalát/lágyító- és azoszínezék-mentes, tehát bababarát, így nem volt gond, hogy a 8 hónaposom rögtön megcsócsálta a szélét.
OEKO-TEX minősítés – nekem fontos
A gyerekruhák kapcsán már többször hallhattatok tőlem az OEKO-TEX minősítési rendszerről, röviden összefoglalva, olyan fenntartható, szigorú előírások szerinti gyártási folyamatokon megy át a termék, amelyek segítik, hogy egy környezetbarát terméket vásároljunk. Az EKO játszószőnyeg megkapta az OEKO-TEX Standard 100-as minősítést, így biztosan nem kell aggódnunk azon, hogy méreganyagokkal lenne tele a szőnyeg.
És akkor hazaértek a gyerekek…
…az fel sem tűnt nekik, hogy átrendeztem a szobájukat, mert rögtön rástartoltak a „nagy jógamatracra” – ahogy ők hívják -, azaz a játszószőnyegre és elkezdtek rajta ugrálni, tornázni, majd oda ültek le olvasni is.
Reggel az volt az első, hogy az adventi naptár csokijait is a szőnyegen ették meg – csokis kéz beletörlés a szőnyegbe: pipa-, majd felavatták az új nyomdájukkal az EKO játszószőnyeget, de mosogatószeres szivaccsal ledörzsöltem.
Előkerült a rejtett játék
Minden Anya rejteget olyan játékot a gyerekek elől, amivel nem örülne ha játszanának, ugye?;)
Nálam ilyen a kinetikus homok (nem én vettem:)), ami jól el volt dugva a szekrény leghátsó zugában, de most én kértem, hogy játszanak vele, mert kíváncsi voltam, milyen gyorsan megy majd az eltakarítás.
A porszívó volt a tuti befutó, de nem a nagy kefés szívófejjel, hanem a kicsivel (a nagy fejjel mindig feljött a szőnyeg, nehezen tudtam haladni). A maradék szemeket pedig vizes ruhával le tudtam törölni könnyen.
Tornaszőnyegnek is szuper
Mivel 2 gyermekemnek is szüksége van otthoni fejlesztő tornára, ezért külön öröm volt, hogy nem kell letennem semmit a földre, ha torna következik, csak a rajta lévő 62 db autót sodortam le és már kezdődhetett is a bukfenc!
Még biztos sok használati lehetőséget ki tudnánk találni az EKO játszószőnyegnek, de mivel mindannyian nagyon kreatív Anyukák vagytok, ezt rátok bízom!
Én összeszedtem 5 pontban, hogy szerintem melyek a legelőnyösebb tulajdonságok:
- nagyon jól szigetel, nincsen hidegérzet rajta, padlófűtésnél is használható
- könnyű takarítani (tisztítószerrel, vízzel, porszívóval, mosógépben is mosható 40 fokon!), de akár a meglévő szőnyegre is ráhelyezhető
- multifunkcionális = igazi Anyuka-barát szőnyeg: lehet rajta kúszni, mászni, ülni, feküdni, tornázni, gyurmázni, nyomdázni, játszani és Anyának tornázni (altatás közben a sötétben), majd bealudni rajta 😉
- allergiások is használhatják
- könnyen áthelyezhető bárhova és akár szállítható is föltekerve
Egyetlen hátránya, hogy nincs nagyobb méretben, pedig egy 3×3 méterest is el tudnék képzelni belőle!
UPDATE: a forgalmazótól kaptam az információt, hogy egyedi méretben is rendelhető a játszószőnyeg (max. 240 cm széles, 10 méter hosszú), ez szuper hír!
Az EKO játszószőnyeg 3 méretben és 6 színben kapható:
120×120 cm, 160×160 cm és 180×180 cm
Én a 160×160 cm-es BUBO szőnyeget próbáltam ki, amely 25890 Ft-ba kerül.
Megrendelni és további információkat olvasni a játszószőnyegről erre a linkre kattintva tudtok:
http://eko-jatszoszonyeg.hu/termekeink/
Jó szórakozást!
(Mivel a MammBa PróBa olyan termékek, szolgáltatások tesztelésére jött létre, amelyek babáknak vagy mamáknak készülnek és a fő szempont, hogy praktikusak legyenek, ezért ez alapján végzem a teszteket. Az általam bemutatott termék vagy szolgáltatás értékelése a saját véleményem, észrevételeim alapján készült!)